2024-ben 9 gyermeket fogadtunk be katolikus egyházunkba a keresztség szentsége által.
5 gyermek volt elsőáldozó.
3 személy részesült a bérmálás szentéségében.
Idén közösségünkben 2 magyar temetést tartottunk. Az elhunytak családtagjai nem minden esetben kértek egyházi temetést.
Templomunkban 1 pár kötött szentségi házasságot.
Veres Gergő folytatta a 3 éves felkészítőt az állandó diakonátusra.
A Rózsafüzér Társulat az elmúlt évben is hozzájárult ünnepeink méltó lebonyolításában, hozzájárulásukat és önkéntes munkájukat ezúton is köszönjük. Továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését.
A plébánián idén is (a lehetőségekhez mérten) aktívan folyt a gyermekek és felnőttek hitünkkel, a Bibliával és Egyházunkkal kapcsolatos ismereteinek bővítése.
Az Adalbertinum diákotthonban 11 diáknak biztosítunk szálláshelyet.
Köszönetemet szeretném kifejezni mindazok számára, akik hozzájárultak a plébánia weboldalának és közösségi oldalának szerkesztésében. Köszönöm kántorainknak az orgonajátékot, éneket, mely tovább emeli szentmiséink színvonalát. Hálás vagyok továbbá felolvasóinknak, ministránsainknak, akik hatalmas szerepet vállalnak a plébániai élet működésében. Nagyra értékelem, hogy ebben a rohanó világban is találnak időt és energiát, hogy segítsék közösségünk életét. Köszönet illeti mindazokat, akik a templom és a plébánia takarításában rendszeresen szerepet vállalnak. Köszönet Erzsikének a liturgikus kellékek karbantartásáért, mosásért, Lacinak a virágdíszítésért. A közösségi alkalmak, ünnepségek, agapék megszervezése, megvalósítása az Önök segítsége nélkül nem valósulhattak volna meg, mindenkinek köszönöm, hogy lehetőségeihez mértem támogatja ezen összejöveteleinket. Külön köszönet Bálint Zoltánnak a plébánia nagyvonalú támogatásáért. Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki bármi módon segítette a plébániát, legyen az tárgyi, anyagi vagy szellemi hozzájárulás. Külön köszönet a plébánia működésére szánt anyagi támogatásokért. Isten fizesse meg áldozatukat!
Kívánok mindenkinek Istentől megáldott, boldog, békés és szeretettel teli 2025-ös évet!
A Magyar Plébánia 2024. évi gazdasági beszámolója:
A Plébánia folyószámlájának egyenlege 2024. december 31-én 999.281,- Kč volt, mely 190.800,-Kč több, mint a 2023-as záróegyenleg.
Továbbra is rendelkezünk a plébániai tetőtér beépítése miatt nyitott EUR számlával, melynek 2024-es záróegyengelege 428,98 EUR volt (ezen a számlán pénzmozgás nem történt). Ezt a számlát az idei év folyamán megszüntetjük.
A magasabb pénzügyi záróegyenleg részben a kollégiumi hozzájárulásoknak köszönhető, mely a 2024-es esztendőben 297.000 Kč-t tett ki (2023-ban 209.000 Kč került lelkönyvelésre).
2024-ben a templomi gyűjtéseken keresztül 194.227 Kč adomány gyűlt, mely 41.000 Kč-val volt magasabb a 2023-as év gyűjtéseinél.
Közvetlen plébániai adományként 409.464 Kč érkezett az óévben, mely 54.000 Kč-val volt magasabb az ezt megelőző évnél.
A Prágai Főegyhámegye gyűjtéseihez 49.961 Kč-val járultak hozzá közösségünk tagjai, mely nagyjából megegyezik a 2023-as gyüjtések összegével.