Négyszázötven éve, 1570. október 4-én született Pázmány Péter író, hitszónok, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció legjelentősebb alakja, a magyar nyelv egyik legnagyobb mestere.
Ősi nemesi református családban született Váradon. Anyja halála után apja, Pázmány Miklós másodszor is megnősült, s mivel új felesége, Toldy Borbála katolikus volt, fiával együtt katolizált. Pázmány 1583 és 1587 között a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt, majd 1588-ban, miután elvégezte a filozófia első évét, belépett a rendbe. Elöljárói hamar felismerték kitűnő képességeit, a legjobb külföldi iskolákba (Krakkó, Jaroslaw, Bécs, Róma) küldték tanulni. 1597-ben Grazba vezetett útja, ahol három évig filozófiát oktatott.
1600-ban Vágselyére, majd egy év múlva Kassára küldték gyóntatónak. E néhány itthon töltött év alatt, 1603-ban megírta első vitairatát, a Magyari István protestáns prédikátor Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyvére írt Feleletet. Ugyanebben az évben visszatért Grazba, ahol teológiát tanított, ekkoriban született meg Imádságos könyve, az első magyar katolikus imakönyv, amelynek népszerűségét mutatja, hogy már Pázmány életében három kiadása jelent meg. 1606-ban teológiai doktor lett, a rá következő évben Forgách Ferenc érsek mellett az ellenreformáció magyarországi irányítója lett, tevékenységének köszönhetően számos főúri család tért vissza a katolikus hitre. Részt vett az 1608-as országgyűlésen, ahol tiltakozott a jezsuiták száműzetését kimondó határozat ellen, ugyanakkor állást foglalt a protestánsoknak adható vallásszabadság mellett. 1609-ben született Alvinczi Péter ellen írott Öt szép levél című vitairata, amely talán a műfaj legkiemelkedőbb darabja.
Pázmány 1613-ban hitvitáinak tanulságait leszűrve, korábbi műveinek tételeit összefoglalva és kiegészítve elkészítette a katolikus hitvédelem monumentális szintézisét, amely az Isteni igazságra vezérlő Kalauz címmel jelent meg.
II. Mátyás király 1616 szeptemberében főkegyúri jogával élve esztergomi érsekké nevezte ki, ezt egy hónap múlva a pápa megerősítette, az ünnepélyes felszentelésre 1617. február 26-án került sor Prágában. Pázmány egyben az ország főkancellárjává is vált, s a királyi tanácsban is jelentős szerephez jutott. Politikusként a Habsburgokra támaszkodva vélte kiűzhetőnek a törököket, ezért erőteljes propagandát folytatott Ferdinánd főherceg magyar királlyá választása érdekében. 1618 júliusában aztán ő koronázta meg az uralkodót, aki II. Ferdinánd néven lépett trónra. 1629 novemberében VIII. Orbán pápa bíborossá nevezte ki.
Írói és politikusi tevékenysége mellett lankadatlan buzgalommal dolgozott a katolikus egyházi kultúra fellendítésén is, támogatásával sorra létesültek a jezsuita rendházak, kollégiumok, iskolák, könyvtárak, nyomdák. Felismerte azt is, hogy az oktatásnak rendkívüli nagy szerepe van a nemzet fejlődésében, így 1623-ban Bécsben létrehozta a Pázmáneumot, a magyar papnevelő intézetet, majd 1635-ben megalapította a nagyszombati egyetemet, amelynek jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem.
Műfordítóként is jeles személyisége volt irodalmunknak, neki köszönhető Kempis Tamás Imitatio Christi című művének magyarra fordítása, amelynek ajánlásában megfogalmazta a műfordítás máig érvényes alapelvét, a tartalmi pontosságot és a csiszolt, szép magyar stílust. 1636-ban jelent meg addig hitszónoki tevékenységének összefoglalása, a több mint száz prédikációját tartalmazó gyűjteménye, amelyet sokan legjelentékenyebb művének tartanak.
Pázmány 1636-ban prédikált utoljára hívei előtt, ezt követően romló egészségi állapota visszavonulásra kényszerítette. 1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban, végakaratához híven az ottani Szent Márton-székesegyház kriptájában temették el. Sírját és földi maradványait 2010-ben találták meg a régészek.
(MTI, Magyar Nemzet)
