A magyarországi parlamenti választások ismét megmozgatták a közbeszédet, érzelmeket, indulatokat, reményeket és csalódásokat hozva felszínre. A Kárpát-medencében élő magyar közösségek számára ez soha nem pusztán egy „külső” esemény. Különösen mi, felvidéki magyarok, saját történelmi tapasztalatainkkal, kisebbségi létünkkel, olykor sérülékeny önazonosságunkkal együtt figyeljük az eseményeket. Nem ritkán megosztottságot tapasztalunk. Családokban, baráti körökben, közösségekben is érezhető, hogy politikai kérdések mentén könnyen falak emelkednek. Ugyanakkor nemcsak választások kapcsán élünk meg csalódásokat. Fájdalmas, amikor valaki az asszimilációt gyorsító párkapcsolat mellett dönt, amikor elengedi hitét, vagy amikor a felvidéki magyar identitás halványul el benne. Ezek mind-mind olyan döntések, amelyek személyes és közösségi szinten is érintenek bennünket.

Hogyan kell(ene) mindezt katolikus szemmel nézni? A Katolikus Egyház társadalmi tanítása világosan fogalmaz: a politika a közjó szolgálatának terepe. A Katekizmus emlékeztet arra, hogy a világi hívek feladata a társadalmi valóság felelős alakítása. A keresztény ember nem lehet közömbös a közügyek iránt, de nem is azonosíthatja hitét egyetlen politikai irányzattal sem. A mi hovatartozásunk végső alapja nem párt, nem ideológia, hanem Krisztus.

Ez a felismerés felszabadító. Lehetővé teszi, hogy szenvedéllyel, de ne gyűlölettel beszéljünk. Hogy legyen véleményünk, de ne veszítsük el a másik ember iránti tiszteletet. Katolikusnak lenni annyit is jelent: tágas szívvel gondolkodni. 

A felvidéki magyar lét különösen érzékennyé tesz bennünket az identitás kérdésére. Tudjuk, milyen törékeny lehet a nyelv, a kultúra, a közösségi önazonosság. Éppen ezért fontos, hogy ne engedjük, hogy a politikai megosztottság tovább gyengítse közösségi szöveteinket. A történelem már megtanított bennünket arra, milyen drága az egység. Katolikus szemmel nézve minden földi rendszer átmeneti. Választások jönnek és mennek, kormányok alakulnak és megszűnnek. Ami marad, az a hit, a közösség, a család, az egymás iránti felelősség. A keresztény ember végső reménye nem parlamenti többségekben, hanem Isten gondviselésében gyökerezik.

Ez nem közömbösség, hanem arányérzék. Lehetünk elkötelezettek a nemzeti közösségünk iránt, felelősségteljes állampolgárok, de közben tudnunk kell: identitásunk legmélyebb rétege nem politikai, hanem keresztény. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a csalódások sem törnek össze, és a sikerek sem vakítanak el.

Talán ebben az időszakban különösen is érdemes megkérdeznünk magunktól: amit mondok, amit posztolok, amit gondolok – építi-e a közösséget? Vagy inkább rombolja? Krisztus tanítványaként nem engedhetjük meg magunknak a gyűlölet luxusát. Jövőnk ugyanis nem elsősorban választási eredményeken múlik, hanem azon, hogy közösségeinkben megőrizzük-e a hitet, a nyelvet és az egymás iránti tiszteletet. Ez a mi felelősségünk. És ez az, ami valóban rajtunk áll.

Balga Zoltán

Nagy öröm volt közösségünk számára az idei elsőáldozási ünnep. Megható volt látni ezt az öt lelkes gyermeket, akik hosszú készület után, a szentgyónásban megtisztított lélekkel, egész közösségünk előtt először találkoztak Krisztussal az Eucharisztiában.

Köszönjük a szülők áldozatos szeretetét és hűségét, hogy a nem mindig könnyű körülmények között is hitben és magyarságban nevelik gyermekeiket. Köszönjük közösségünknek is, hogy imádsággal és szeretettel kíséri ezeket a gyermekeket a hit útján.

Hálásak vagyunk minden önkéntesnek a szentmise utáni ünnepség megszervezéséért, különösen Lászlónak és Erzsikének. Köszönjük Gergő diakónusnak a hittanórák lelkiismeretes vezetését, valamint Zoltán kispapnak a mindig készséges jelenlétét és segítségét.

Jó volt együtt ünnepelni és újra megtapasztalni, hogy közösségünknek van jövője. Mert ahol gyermekek és fiatalok vannak, ott remény és jövő is van.

Május 13-án, a Fatimai Boldogságos Szűz Mária ünnepén idén is hívők népes serege gyűlt össze a cseh-morvaországi Koclířovban, a Fatimai Világapostolság nemzeti kegyhelyén. A zarándoklat középpontjában ezúttal is a magyarság lelki megújulása és a közép-európai nemzetek összetartozása állt. Az ünnepi liturgiát Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa vezette.

A koclířovi zarándokhely, amely a fatimai jelenések helyszínének hiteles másolata, valamint a 2023-ban felszentelt Capelinha, a Jelenések kápolnája május 13-án ismét a közös imádság és a nemzetek közötti testvériség helyszínévé vált. A zarándokok Csehországon kívül a környező országokból is érkeztek, hogy együtt könyörögjenek a békéért és a nemzetek lelki megújulásáért.

Homíliájában Balga Zoltán hangsúlyozta a fatimai üzenet időszerűségét: a bűnbánat, az engesztelés és a kitartó ima erejét, amely képes formálni a történelem alakulását és a nemzetek sorsát. Kiemelte, hogy a zarándoklat nem csupán kegyeleti esemény, hanem élő tanúságtétel a keresztény gyökerek mellett egy változó és sokszor bizonytalan világban.

A liturgikus események sorát közös szentségimádás nyitotta meg, majd a zarándokok rózsafüzért imádkoztak a visegrádi országok békéjéért. A tizedeket – a tavalyi évhez hasonlóan – magyar, cseh, szlovák és lengyel nyelven felváltva mondták, kifejezve ezzel a közép-európai népek közös lelki örökségét és egymás iránti felelősségét.

A szentmisét ünnepi körmenet követte, amelynek során a Fatimai Szűzanya kegyszobrát hordozták körbe a zarándokközpont területén. Az európai nemzeti zászlók kíséretében vonuló hívek a dombon álló Capelinhához érkeztek, ahol a szertartás végén Balga Zoltán Szent Ferenc és Szent Jácinta zarándokhelyen őrzött ereklyéjével adott áldást a jelenlévőkre, külön imádkozva a magyar nemzetért és a világ békéjéért.

Szöveg: Veres Gergő

Forrás és fotó: Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Magyar Kurír

Idén Zürichben rendezték meg az európai magyar missziók vezetőinek (papjainak és koordinátorának) konferenciáját május 4. és 7. között. A rendezvény közös imával, majd pedig Mohos Gábor, a szórványmagyarság lelkipásztori ellátását koordináló püspök, esztergom-budapesti segédpüspök megnyitóbeszédével vette kezdetét.

Angliából, Ausztriából, Belgiumból, Cseh- és Németországból összesen 19-en jöttek össze hétfő este, hogy bő két napot töltsenek együtt. A nagyszerű szervezésnek és a szoros napirendnek köszönhetően jutott idő közös imára, megosztásra, csoportos és személyes beszélgetésekre, előadásokra és egy-egy hely megtekintésére is.

Első nap két előadást hallgathattak meg a résztvevők: Varga Péter atya egyrészt a katolikus egyház svájci felépítését, helyzetét mutatta be, másrészt pedig Bruder Klausról – a meglepetések szentjéről – beszélve a helyi egyház lelki gazdagságába is bevezette a jelenlevőket.

A másik előadó az erdélyi születésű, magát székelynek valló Liviu Jitianu teológiai professzor volt, aki jelenleg Zürichben plébános is. Egyház és társadalom. Van-e szükség az egyház(ak)ra?című, akár provokatívnak is mondható előadásában a hallgatóság egészét érintő kérdéseket, nehézségeket feszegetett. Hogy témája és gondolatai, mennyire érintették a jelenlevők valóságát, azt az előadását követő élénk eszmecsere mutatta meg leginkább.

A délutáni városnézés a zürichi magyar katolikus közösséggel együtt bemutatott szentmisével fejeződött be, amelyen a helyi – negyven éves múltra visszatekintő – magyar énekkar is közreműködött. Mind a résztvevő papoknak, mind pedig a helyi közösség tagjainak nagy élményt jelentett a közös ima, a találkozás. Mohos Gábor püspök prédikációjában arra emlékeztetett, hogy Krisztus követése olykor nehéz következményekkel jár: „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába” (ApCsel 14:22), de a Szentlélek, aki eljövetelének ünnepére készülünk, megerősít minket. A nap a zürichi magyar közösség vendéglátásával fejeződött be, ami igazi szeretetvendégség volt.

A konferencia második napján került sor a missziók beszámolóira, amely mindig magában hordozza a „hogyan tovább” kérdést is.

A találkozót Flüei Szent Miklós (Bruder Klaus) lakóházának, remeteotthonának és sírjának meglátogatása koronázta meg. Svájc nemzeti kegyhelyén, csakúgy mint Zürichben is, találtunk magyar emléket, ott két helyen is emléktáblát az ’56-os magyarok befogadása kapcsán, itt egy emlékkeresztet, a felirattal: „A magyar hősöknek” – 1956 november.

Különösen szép volt, hogy ezen a napon e zarándokhelyen ünnepelhették az Eucharisztiát a konferencia résztvevői.

Itt a szentmisét Fábry Kornél püspök mutatta be. Prédikációjában a Jézus búcsúbeszédében elhangzott szőlőtő és szőlővessző hasonlathoz kapcsolódva hangsúlyozta: bár fájdalmas lehet elengedni életünk vagy akár közösségeink száraz, vagy száradó félben lévő területeit, ahhoz, hogy igazán termékenyek legyünk, mégis meg kell tennünk. Jézus szavaiban bízva higgyük, hogy ez az életet, a gyarapodást szolgálja.

Csütörtök reggel szívükben hálával és örömmel tértek vissza szolgálati helyükre a résztvevők. Hálával Varga Péter atyának, a konferencia házigazdájának és szervezőjének, a zürichi magyar katolikus közösségnek és tagjainak, akik a konferenciát gazdagították: idegenvezetéssel, zenével, finom ételekkel, személyes jelenlétükkel, segítségükkel; és mindazoknak, akiknek anyagi támogatása lehetővé tette a programot.

A jövő évi konferencia a tervek szerint Rómában lesz.

Szöveg és fotó: Urbán Ilona, Varga János

Magyar Kurír