Szent József-napi miseközvetítés élő adásban (2020.03.19., 19:00) a Szent Henrik és Kunigunda-templomból a plébánia Facebook oldalán.
Szent József-napi miseközvetítés élő adásban (2020.03.19., 19:00) a Szent Henrik és Kunigunda-templomból a plébánia Facebook oldalán.
Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon.
Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilárdan kitartva a kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.
Római nép Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.
Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya akaratát, és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk, aki magára vette szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömére. Ámen.
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó, dicsőséges és áldott Szűz!
Mindenható Urunk, atyáink Istene!
Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.
Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.
Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.
Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.
Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk!
Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!
Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!
Ámen.
Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-tól március 24-ig.
A kabinet jelentősen korlátozza az emberek szabad mozgását. Nem hagyhatják el a lakásukat, és nem tartózkodhatnak közterületen, ami alól kivételt képez egyebek mellett, ha munkába vagy orvoshoz mennek, valamint élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodószereket vásárolnak. További kivételt képez a gondoskodás a közeli hozzátartozókról. A rendelet betartását a hatóságok ellenőrizni fogják.
Ez a korlátozás érinti a szentmiséket is.
Ezért a magyar nyelvű szentmisék is sajnálatos módon a Szent Henrik és Kunigunda Templomban ELMARADNAK!
A gyermekhittan, az egyetemista est és a bérmahittan szintén ELMARAD!
A templom továbbra is naponta nyitva lesz a személyes imákra és egyéni szentségimádásokra.
Buzdítom a kedves híveket, minden családot, hogy az adott körülmények közepette is hittel, imával, Istenbe kapaszkodva éljék át az idei nagyböjt napjait! Kérem, imádkozzák otthonaikban rendszeresen a keresztutat, a rózsafüzért, olvassák a Szentírást, keressék a misehallgatás lehetőségeit a televízión vagy a rádión keresztül, s végezzenek ún. "lelki áldozást".
Balga Zoltán atya
2020. március 6-8 között Prágába látogatott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós Keresztje. A háromnapos esemény az év egyik legkiemelkedőbb ünnepe volt a prágai magyar katolikusok számára, melyre már hónapok óta készültek. A prágai Szent Henrik és Kunigunda-templom tökéletes helyszín a Missziós Kereszt fogadására, mert a magyar mellett a cseh és szlovák közösség is magáénak mondhatja.
Balga Zoltán atya meghívására, a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Bethlen Gábor Alapkezelő anyagi támogatásával valósulhatott meg a rendezvény, melyen a három nemzetnek külön eseményei és közös ünnepeik is voltak.
Március 6-án, a Missziós Kereszt megérkezésének napján, elsőpéntek lévén szlovák nyelvű keresztúttal kezdődött a programsorozat. Majd szentmisén, végül éjfélig tartó szentségimádáson vehettek részt a hívek. A szentmisében helyet kapott a kereszt hódolat is, melyet rendszerint nagypénteken végez az egyház, és a Missziós Kereszt előtti térd- vagy főhajtás szemmel láthatóan sokaknak katartikus élmény volt.
Az éjfélig tartó szentségimádáson sokan ott maradtak, megtapasztalva a Missziós Kereszt különleges kisugárzását, az imádásra kihelyezett Oltáriszentségben és a kereszten található Szent Kereszt-ereklyében titkos módon jelenlévő Isten különös közelségét.
A Missziós Kereszt a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma. Az esztergomi bazilikában álló tölgyfa kereszt 2007-ben készült, három méter húsz centi magas, bronz borításokkal díszített.
Foto: (c)Lucie Hornikova
Leveles-indás mintázatában az ősi magyar életfamotívum jelenik meg, a páva szimbólum megjelenítésével pedig ókeresztény stílusjegyeket is visel. A kereszt ereklyetartó is. Középpontjában, ezüst tokban Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, melyet a leveles díszek fordulataiban magyar, illetve magyar vonatkozású szentek ereklyéi vesznek körbe, mint például a cseh Szent Adalbert, a szlovákok által is tisztelt Zoborhegyi Szent András és Benedek, az itáliai származású Szent Gellért, államalapító Szent István király, Szent Imre, Szent László király, Szent Margit, Szent Erzsébet, Szent Hedvig, Szent Márton, Szent Kinga. A kereszt ékes példája a történelmileg jó cseh-magyar viszonynak, hiszen Prágai Szent Adalbert mellett Árpád-házi Szent Kinga tisztelete is szorosan összekapcsolja ezt a két nemzetet. Prágai Szent Ágnes szintén Árpád-házi leszármazott, de sajnos tőle semmilyen ereklye sem maradt fenn, így nem jelenik meg a Missziós Kereszten sem.
A kereszttel együtt érkezett egy kis kiállítás is, melyet a templom Szent Borbála kápolnájában lehetett megtekinteni, és a kereszten elhelyezett ereklyékhez tartozó szentek életrajza és korabeli ábrázolása szerepelt a nagyméretű plakátokon.
Szombaton, többször járva a templomban, öröm volt látni, milyen sokan nézegetik a kiállítást is, a betérő turisták is érdeklődve olvasták a rövid leírásokat. Természetesen a Missziós Keresztnél időzött mindenki igazán hosszasan, a nagyszombati Szent Sír látogatáshoz lehetett hasonlítani a hangulatot.
Március 7-én, szombaton emlékezett a prágai magyar katolikus közösség Esterházy Jánosra emlôkzetett a motoli temetőben.A koszorúzást követően a Szent Henrik és Kunigunda templomban folytatódott a megemlékezés az Esterházy János boldoggá avatásáért bemutatott szentmisével, melyet Dr. Martos Balázs Levente a Központi Szeminárium rektora mutatott be a kispapok jelenlétében.
A Missziós Kereszt látogatását és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való cseh részvételt nagyon erősen támogatta Dominik Duka, Prága püspöke, Csehország bíboros-prímása. Örömmel fogadta el Zoltán atya meghívását, és március 8-án, vasárnap ő tartotta az ünnepi szentmisét, melyet megelőzött egy rövid cseh nyelvű előadás a Missziós Keresztről. Ezen a napon nem volt külön cseh, magyar és szlovák mise, ahogy általában lenni szokott, hanem egy, közös szentmise volt 11 órai kezdettel. A szentmisét közösen mutatta be a bíboros úr mellett Martos rektor úr és Balga Zoltán atya is, jelenlétével pedig ismét megtisztelte közösségünket Boros Miklós nagykövet úr. Az állandó részek latinul, az olvasmány szlovákul, a szentlecke magyarul, az evangélium és a szentbeszéd csehül hangzott el. Mindhárom közösség szinte teljes létszámban megjelent, így szépen megtelt az egész templom, sokan álltak is.
Duka bíboros szentbeszédében a cseh-magyar katolicizmus közös gyökereinek felelevenítésétől indította gondolatait, rámutatva Prágai Szent Adalbert ereklyéjének jelenlétére a Missziós Kereszten. Visszaemlékezett az 1938-as budapesti kongresszusra, melyen bíborosként részt vett a későbbi XII. Piusz pápa, aki a második világháború idején zsidókat mentett, és a kommunista önkényuralom poklában pedig próbált mindent megtenni a békéért, az elnyomás alatt élő országok katolikus híveiért. Duka bíboros párhuzamot vont Mindszenty és cseh bíborostársa, Jozef Beran mártíromsága között. Hangsúlyozta az utóbbi évtizedek békés és barátságos jellegét, a jó közép-európai kapcsolatok ápolásában pedig kulcsfontosságúnak nevezte a Visegrádi Együttműködést. A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételre buzdította a cseh és a szlovák közösséget, a magyar hívek utazását szinte természetesnek véve. Közös feladatunknak nevezte a katolicizmus nemzeteken átívelő, azokat szeretetben összekötő megteremtését, melynek szép példája valósul meg hétről-hétre a prágai Szent Henrik és Kunigunda Templomban.
Foto: (c)Lucie Hornikova
A szakrális ünneplést követően a három nemzet közössége példát mutatott a közös világi ünneplésből is. A plébánia összes termét közösen előkészítő, az agapéra finom falatokkal készülő hívek örömmel beszélgettek, falatoztak hosszú órákon át vidáman, békésen és boldogan együtt.
Hálásan köszönjük a magyar állami és egyházi támogatást, illetve a hívek nagylelkű magánadományait is, melyek segítették ennek a különlegesen szép és felemelő ünnepségnek a megvalósítását! Egyben szeretettel bíztatunk minden magyar plébániát, közösséget Magyarországon és a világ bármely pontján: hívják el, szervezzék meg a Missziós Kereszt látogatását templomukban, mert olyan csodás lelki élményben lesz részük, amely bőségesen megéri a fáradozást!
Dériné Stark Zsófia