Hírek

A Missziós Kereszt jelenlétében március 7-én ünnepi szentmise keretében imédkoztunk gróf Esterházy János boldoggá avatásáért. A Budapesti Központi Szeminárium rektora, Dr. Martos Balázs atya vezetésével húsz kispap utazott el Prágába, hogy szolgálatukkal és jelenlétükkel erősítsék a magyar közösséget ezen az ünnepen.

88964654_3101539793443692_3674935165630545920_o.jpg

A magyar nyelvű keresztút egyes stációinál Esterházy János gondolataival, róla szóló visszaemlékezésekkel imádkoztunk. A keresztút, a Missziós Kereszt és Esterházy János szimbolikus jelenlétében egészen különös, mély lelki élmény volt. A keresztutat követő szentmise homíliájában Balázs atya kiemelte, milyen nagy szükségünk van egymás hitére. Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézte a következő sorokat: „Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tiétek és az enyém által.” (Róm 1, 11-12) Ahogy a Missziós Kereszten elhelyezett ereklyék szentjei, úgy Esterházy János is igazi példaképe lehet minden magyarnak, minden hívőnek és minden jószándékú embernek. A szentek élete egy olyan fogódzó, amelybe minden nehézségünk során bátran kapaszkodhatunk. Ahogy Esterházy János a Gulág rettenetében majd a csehszlovák börtönévek megpróbáltatásai során Krisztusba vetette minden reményét és hitét, az ő szeretetébe kapaszkodott, úgy mi pedig hívjuk Esterházy és a boldog, illetve szent magyarok segítségét mindennapjainkban.

 88320787_3101541016776903_310421716255899648_o.jpg

A szentmise után Ozsváriné Ramocsay Imri, a Missziós Keresztet készítő ötvösművész özvegye tartott előadást. Az előadás talán nem is igazán jó kifejezés ebben az esetben. Inkább tanúságtételről volt szó: Ozsvári Csaba alkotásaiból olyan mélyen megélt Istenhit sugárzik, amely nem hagyja érintetlenül szemlélőjét. Legismertebb művei közé tartozik az a domborművekkel díszített misekönyv, amelyet II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmából alkotott, és amelyet jelenleg Ferenc pápa is használ. A magyar főpásztorok 2008-as ad limina látogatásuk alkalmával egy Ozsvári-kelyhet ajándékoztak XVI. Benedek pápának. Az ötvösművész, a magyar egyházművészet kiemelkedő alakja, családja és barátai körében 2009. július 9-én Óbudaváron váratlanul, egy életfelajánló szentmise után elhunyt. Művészként többször is kifejezte, hogy kizárólag Istent kívánja szolgálni. Ozsváriné Ramocsay Imri beszéde a lélekről szólt, a lélek által.

89114923_3101541480110190_8143572822908731392_o.jpg

A szentmise alatt az oltártól balra állt a Missziós Kereszt, rajta a magyar szentek és boldogok ereklyéivel és egy Szent Kereszt-ereklyével. A kereszt készítője, Ozsvári Csaba boldoggá avatását a schönstatti közösség kérvényezte. Az oltártól jobbra pedig a boldoggá avatási folyamat közepén tartó Esterházy János képe volt elhelyezve. Ez a szent erőtér, ami szombat este körülölelte a kereszt és a kép által szimbolizáltan a magyar közösséget, egész életre elkísérheti a jelenlévőket.

89270863_3101541773443494_1874748650563829760_o.jpg

A szakrális tárgyak mellett a húsz magyar kispap jelenléte bírt a diaszpórában élő magyarok számára még olyan hatalmas erővel, amit nagyon nehéz szavakba önteni. A hívek nagy részének eddig nem volt ilyen élményben része, hogy itt, Budapesttől 620 kilométer távolságra ennyi fiatal papjelölt és négy pap magyarul vezessen keresztutat és mutasson be szentmisét. Amikor határozott, erőteljes férfihangok zengik a válaszokat magyarul, akikhez boldogan lehet csatlakozni, az egészen más, mint amikor a magunk néha kicsit bizonytalan hangján imádkozunk. Igazából is megvalósult az „együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tiétek és az enyém által” Szent Pál-i idézet: a prágai magyarokba erőt és bátorságot öntött a közös szentmise, az anyaországi kispapoknak pedig hivatáserősítő élmény lehetett a sok vendégszerető és jólelkű magyar hívővel találkozni távol az otthonuktól, valamint megtapasztalni, hogy a katolicizmus tényleg minden teren és időn átívelő egyetemesség hordozója.

Dériné Stark Zsófia

Március 7-én, szombaton emlékezett a prágai magyar katolikus közösség Esterházy Jánosra. A boldoggá avatását szorgalmazó Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért szervezésében koszorúzást tartottak a prágai motoli temetőben, ahol emléktábla áll az 1957-ben elhunyt szent életű honfitársunk emlékére. A rendezvényen részt vett Magyarország képviseletében Dr. Boros Miklós rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, valamint Buczkó István és Szesztai Dávid tanácsos urak. A megjelenteket Mátis Károly, az EJT elnöke köszöntötte, az ünnepi megemlékező beszédet Kláris Györgyi tartotta. Ismertette Esterházy János életútját, a boldoggá avatási folyamat jelenlegi állását, illetve kiemelt néhány fontos eseményt az elmúlt évből. Bíztatta a jelenlévőket Esterházy emlékének életbentartására, ápolására, a fiatal nemzedékek megszólítására, hogy a boldoggá avatás feltehetően évekig elhúzódó ügyét legyen mindig, aki folytassa, fontosnak tartsa.

89010272_3099887380275600_1067362530550087680_o.jpg

Balga Zoltán atya vezetésével a jelenlévők elimádkozták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által jóváhagyott, Isten Szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért és lelki örökségének kibontakozásáért végzendő imádságot, melynek cseh fordítását Duka bíboros hagyta jóvá. Az ima terjesztését az EJT és a Magyar Katolikus Plébánia közös feladatának tekinti, az ünnep alkalmából ki is tettek a Szent Henrik és Kunigunda Templom padjaiba többnyelvű imalapokat, melyeket a hívek hazavihetnek, hogy otthoni imáikba is beleszőjék.

88445861_3099886836942321_8025793279075287040_o.jpg

A Himnusz eléneklése előtt elhelyezte koszorúját az emlékműnél Magyarország Nagykövetsége, az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért, a Cseh-és Morvaországi Magyarok Szövetsége, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia és magánszemélyek is.

A koszorúzást követően a Szent Henrik és Kunigunda templomban folytatódott a megemlékezés. 

Dériné Stark Zsófia

A Prágai Magyar Katolikus Plébánia közössége buzgón készül a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Minden hónapban 24 órás szentségimádást szervezünk, a kongresszusra is elutazunk. Készületünk fontos eseménye lesz 2020 március 6-8 között a Missziós Kereszt fogadása plébániánkon, a Szent Henrik és Kunigunda Templomban. Igazi nemzetközi megjelenése ez a Missziós Keresztnek, maga Dominik Duka bíboros kezdeményezte az ideutaztatását. Az ünnepi esemény közösségépítő hatása felbecsülhetetlen. Nagyon komoly megerősítés a diaszpórában élő magyaroknak, egyben pozitív üzenet a befogadó Cseh Katolikus Egyháznak is. 
Kérem, amennyiben ideje engedi, vegyen részt plébániai közösségünk – túlzás nélkül állíthatom – legkiemelkedőbb és legfontosabb 2020-as ünnepén. Különösen a szombati magyar nyelvű programokon, illetve a vasárnapi közös szentmisén, majd az azt követő szeretetvendégségen számítok megtisztelő jelenlétére. 
Jöjjön, ünneplejünk együtt!

Missziós_keresztHU.jpg

 

30 ország több mint 100 pedagógusa vett részt február 21-én Budapesten a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóján, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. A rendezvényen részt vett Dériné Stark Zsófia prágai KCSP ösztöndíjas is, aki a Prágai Magyar Katolikus Plébánia vasárnapi gyermekfoglalkozásait tartja. Rendszeresen tanít az Iglice Egyesület több oktatási programjában is, így őket is képviselte a budapesti rendezvényen.

A találkozón köszöntő beszédet mondott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki minden szervezetet együttműködésre biztatott, kiemelve, hogy értelmes kezdeményezésekben a magyar állam minden rendelkezésére álló erőforrással partnerként vesz részt. A délelőtt folyamán szakmai előadásokra került sor.

A találkozó második felében a Kolompos Együttes bemutatta hagyományőrző programját, majd Polgár Judit, nemzetközi sakknagymester Sakkjátszótér – Sakkpalota nevű képességfejlesztő oktatási programjával ismerkedtek meg a résztvevők. 

52759736_2178636888900003_3483113765753323520_o.jpg

A rendezvény célja a magyar diaszpórában tevékenykedő hétvégi magyar iskolák tevékenységének koordinálása mellet az is, hogy a pedagógusok találkozhassanak egymással, kicserélhessék tapasztalataikat, és a világ valamely pontján már működő, jó gyakorlatokat ismerhessenek meg. Az idei esemény egyik fő témája az volt, hogyan lehet egységes oktatási anyagot biztosítani a hétvégi magyar iskoláknak, hogy ne maguknak kelljen metodikai módszereket kitalálniuk. Az előadók tájékoztatást nyújtottak a diaszpóra magyarsága számára rendelkezésre álló állami, intézményi támogatásokról, projektekről.Az előadásokból kiderült, hogy a magyar állam milyen sokféle módon igyekszik támogatni a diaszpórában élő magyarságot. Óvodáskortól az egyetemi tanulmányokig minden korosztály lehetőséget kap magyarországi látogatásra, tanulmányokra, hogy ezáltal is őrizze nyelvét, kultúráját. 

Nagyon hasznos és tanulságos volt a részvétel az előadásokon és az azt követő kötetlen beszélgetéseken. Sok ötlettel, új ismeretségekkel és a prágai hétvégi magyar iskolák tevékenységének jövőbemutató jellegében és minden magyar kultúrára oktató-nevelő fáradozás értelmességében megerősödve térhetett vissza a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasa célállomására.

Népszerűcikkek

2025. ápr. 12.
2025. ápr. 23.

Kövess minket