2019. május 24-én a bevárosi Szent Henrik és Kunigunda-templom is csatlokozott a Nyitottt templomok éjszakája programhoz. Az este folyamán a Prágai Főegyházmegye több mint 300 templomát cca 111 000 érdeklődő látogatta meg.

Templomunkban szentmisével kezdtük a programot, a szentbeszédben Zoltán atya a templom lelki és kulúrális szerepéről beszélt, mely Istenre mutat és Hozzá vezet.

A szentmisét követően zenés Taizé imádság következett, majd lehetőség nyílt meglátogatni a templom különböző részeit: a sekrestyét, liturgikus eszközös alkalmi kiállítása várta a látogatókat, a kóruson lehetőség nyílt testközelből megszemlélni az orgonát.

Több kórus és egyéni fellépő (hegedűmész, énekes, orgonista) gondoskodott arról, hogy egészen éjfélig zenés program várja a látogatókat.

A plébánia udvarán a közösségi életet egy képes összeállítással igyekeztünk bemutatni a látogatóknak. Nagy sikere volt a plébánia pincéjének is, ahol magyar borok és sajtok kóstolója zajlott.
Templomunkat az este folyamán 2000-2300 vendég látogatta meg.